2010. október 9., szombat

nosztalgikus depresszió, jee

Nem nagyon szeretném általában leírni, hogy hol is kezeltek,meg hol is kezelnek, pedig a jelenlegi helyemmel nincsenek negatív tapasztalataim, vagyis amik vannak azok nem az osztály dolgozói miatt vannak (dohányzás a kórterem előtt, sorozatos lopások külsős emberektől, és a kaja).


Többször lepett meg ez a kórház olyan dolgokkal, ami a normális.

Most azért estem nosztalgikus depresszióba az előző elötti kórházammal kapcsolatban, mert van itt egy beteg aki annyira súlyos állapotban van, hogy nem tud figyelni arra, mennyire fedi ruha. Nem sértegeti senki. Hihetetlen.
Voltam én is ilyen rosszul, de amit kaptam, az minősíthetetlen, az intenzív osztályon, ahol egyébként nem is lehet már ruha az emberen, mint a kórházi kötényke, alázgattak, mert szemérmetlen vagyok...
Azt is felvállalta az egyik férfi ápoló, hogy segít betömni a lukat, evvel a kifejezéssel mondta, mikor én ott feküdtem, egy friss kb. 30 cm-es vágással a hasamon, annak tudatában, hogy rosszindulatú daganatom van amit akkoriban tudtam meg, és egy életmentő műtét után. Életveszélyes állapotban voltam akkor is, és fájdalmaim voltak, de az ápolóknak (vagyis 2 főnek) az én erkölcsi vezetésem volt a legfontosabb, amit kemény sértegetések formájában ejtettek meg. A haematológián is hónapokig hallgathattam, hogy mikor életveszélyes állapotban feküdtem, akkor mennyire szemérmetlen voltam, de amikor a fejemhez vágták, valahogy kifelejtették azt, hogy fájdalmaim voltak és hogy élet-halál között voltam.

Nosztalgikus depresszió -vége-

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Te nem ismersz engem, de én ismerem a testvéredet, és rajta keresztül találtam rá a blogodra, amit már régóta olvasok, és szívből drukkolok a gyógyulásodért! Teljesen kiakasztott, amit írtál a férfi ápolóról "segít betömni a lukat", szóhoz sem jutok a döbbenettől, hogy ilyen létezhet...Nem elég, hogy az ember beteg, még verbálisan is bántalmazzák, egyszerűen felháborító! Kívánom, hogy meggyógyulj mielőbb, és túl legyél ezen a sok szörnyűségen!

    VálaszTörlés